Chapter 2. Erre aztán végképp nem számítottam

Nos sziasztok:) Itt lenne a 2. fejezet:) Kommenteljetek, és ha tetszenek a részek, iratkozzatok fel rendszeres olvasóknak:) Jó olvasást!

Elhatározásom óta 2 nap telt el. Ezalatt az idő alatt elgondolkodtam azon is, hogy az oké, hogy én Londonba akarok menni, de arra nem gondoltam a hirtelen jött ötlet hevében, hogy miből fogom én finanszírozni a repülőjegyet. Ami ugye nem valami olcsó mulatság. Ezért most egy ideig nem tudok elmenni, de ha sokat túlórázok, és a hétvégi munkát kifizetik, meg talán a spórolt pénzből hozzáteszek, akkor meg is van. Nekem ez fontos annyira, hogy az utazási költséget és minden egyéb fizetnivalót rászánjak erre a "kalandra". Remélem, eredményes lesz, és úgy térek haza, hogy megtudtam mindent. Ha hazatérek. Na jó, sok hírt nézek, amiben a repülők lezuhannak. Elhessegettem a fejemből ezt a gondolatot, és a munkára koncentráltam. Éppen egy dobozból pakoltam ki az illatszereket, és sorakoztattam őket fel az egyik polcra, amikor valaki átölelte a derekam.
-Hát te? - döbbentem le, mert Dave-vel találtam szemben magam.
-Benéztem, tudod ebédszünet - villantott rám egy gyönyörű mosolyt.
Az ő munkahelye közel van az enyémhez, így néha benéz. Én már nehezebben szabadulok, így nem tehetem meg, hogy másik épületbe rohangálok.
Rámosolyogtam, és fejemet a vállába fúrtam. Tulajdonképpen nem akarom itt hagyni. Ha kimegyek Londonba, akkor minimum egy hónap, amit kint töltök. Az azért külön elég nehéz. Legalábbis nekem biztosan.
-Mit fogsz csinálni ha elmegyek? - néztem mélyen a szemébe.
-Nem tudom. Reménykedek, hogy nem kerül rá sor - válaszolt teljes őszinteséggel.
-Tudom, hogy nem akarod, de muszáj..
-Nem muszáj - vágott a szavamba.
-Nem tudod, hogy nekem ez milyen fontos.. Mert te mindent tudsz a múltadról..Emlékszel a szüleidre - motyogtam, aztán riadtan néztem rá, mert megfeledkeztem valamiről.
-A szüleim meghaltak - hajtotta le a fejét, én pedig rögtön elszégyelltem magam.
-Tudom.. és én annyira sajnálom - öleltem át jó szorosan, hogy tudja, én mindig támogatni fogom.
-Nem történt semmi - puszilt bele a hajamba, aztán finoman eltolt magától. - Mennem kell. Lejár a szünetem.
-Menj csak - nyomott a számra egy gyors csókot, aztán az ajtó felé vette lépteit, kilökte azt, és elhagyta az épületet.
Szerelmesen néztem utána, és valljuk be, kicsit el is bambultam.
-Khm - krákogott valaki a hátam mögött, mire megfordultam. A főnököm állt velem szemben, és eléggé bosszús volt az arca.
-Értem én, nagyon szép a szerelem, de megkérhetném, hogy ezt munkahelyen kívül mutassa ki? Ebből nem lesz plusz pénz.
-Elnézést - sütöttem le a szemem, aztán amikor elfordult, kuncogni kezdtem.
-Mi olyan vicces? - iszonyatos jó füle van ennek a nőnek.
-Semmi - mosolyogtam, aztán komolyra vettem a figurát, és visszatértem a parfümök kipakolásához. Elvégre a jövőm a tét.. Vagyis..inkább a múltam.

Este fáradtan értem haza, és azonnal vettem egy forró zuhanyt, csak azután kommunikáltam bárkivel is. Dave mindig egy órával utánam ér haza, szóval addig gondoltam, főzök valamit. Épp hozzákezdtem volna a hozzávalók előkészítéséhez, amikor megcsörrent a telefonom.
-Haló? - szorítottam a vállammal a fülemhez a mobilt.
-Drágám - hallottam meg Dave kedves hangját a telefonban. - Tovább kell maradnom, 11 körül végzünk csak.
-Ó..értem..
-Ne haragudj!
-Nem semmi baj. Dolgoznod kell - szóltam határozottan, aztán nem is raboltam az idejét, elköszöntünk és bontottuk a vonalat.
Miután megfőztem, lehuppantam a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t, és szórakozottan váltogattam a csatornákat. Az egyik adón éppen egy híres fiúbandát interjúvoltak meg. Ki is? Ja, igen. Azt hiszem, a One Direction.
Jobban megnéztem az öt fiút, végül továbbkapcsoltam, gondolván, nincs bennük számomra semmi érdekes.
Aztán még is visszatévedtem a csatornára, és tekintetem az egyikükre szegeztem, majd hirtelen éles fájdalom hasított a fejembe. És egy emlékfoszlány. "Rohantam az alak elől. Hasonlított a tv-ben szereplő fiúra. Teljes mértékben". 
Mikor kinyitottam a szemem, újra a nappaliban találtam magam, és az emlékemben élő üldözőnek nyoma sem volt.
-Ez furcsa volt - motyogtam magam elé, és inkább eltereltem másfelé a gondolataim. Például arra, hogy holnap már megint milyen egy hosszú műszakot le fogok nyomni..Éljen, éljen..
Végigfeküdtem a kanapén, megállapodtam egy tévécsatornán. Szemhéjaimat nehéznek éreztem, és lassan álomba merültem.

Reggel egész tűrhetően ébredtem...volna, ha nem nézek rá rögtön az órára. Fél nyolc. 
-Basszus elfogok késni - kiáltottam, és kipattantam az ágyból, így felkeltettem Dave-t. Mázlista, neki csak kilenckor kezdődik a műszak.
-Mi az? - morogta reggeli rekedtes hangon, és felült.
-Háromnegyed nyolcra bent kéne lennem - kapkodtam össze-vissza, így sikerült felborítanom a bőröndömet, amiben kis híján hasra estem.
Rohantam a fürdőbe, aztán felrángattam magamra a ruháimat. Adtam egy gyors csókot Dave-nek, és már rohantam is. Szerencse, hogy gyalog 10 perc a munkahely akkor rohanva a fele. Ironikusan felnevettem.
Pont 7:45-re beestem a boltba, és sűrű elnézéskérés közepette felvettem a köpenyem.
Épp hozzáláttam volna a parfümök árazásához, amikor a főnökömmel találtam magam szemben.
-Jó reggelt - köszöntem kedvesen a bolt vezetőjének.
-Magának is - nézett rám szigorúan. Jaj de utálom ha egy 19 évest magáznak.
-Csak annyit szerettem volna, hogy holnap már nem kell jönnie dolgozni - jelentette ki kíméletlenül.
-Tessék? - ezt most nemigazán értettem. Nem kell jönnöm, mert szabadságra küld vagy..
-Jól hallotta. Ki van rúgva!
-De miért? - értetlenkedtem, mert egyébként meg voltak elégedve a munkámmal..szerintem.
-Új dolgozók érkeznek, így el kell küldenem azokat, akik még csak pár hónapja vannak itt.
Meg sem tudtam szólalni, egy hang sem jött ki a torkomon, ami mellesleg annyira kiszáradt, hogy azt hittem, megfulladok. 
-Az e-havi fizetésed még megkapod - nyomott a kezembe egy bizonyos pénzösszeget, és elküldött. Fel sem fogtam a történteket, megsemmisült arccal pakoltam össze a cuccaimat, és kétségbeesett pillantással néztem munkatársamra, Adam-re, hogy csináljon valamit. Szerencsére kapcsolt, és az igazgató után sietett.
Utánuk mentem (persze észrevétlenül) és hallgatózni próbáltam, hogy sikerül-e megpuhítani a főnök szívét.
Mondatfoszlányokat értettem meg csak, és abból épp elég kiderült. Nem vesz vissza. Csalódottan, és legfőképpen mérgesen néztem magam elé, aztán megköszöntem Adamnek, hogy megpróbálta. Sietve elhagytam az épületet, és nem túl kedves pillantást vetettem az új gyakornokra. Aki mellesleg egy szőke, agyonsminkelt barbie baba volt. Pf..Mitől jobb ő nálam? Hát, a főnök biztos lát benne valamit. Én kevésbé...A könnyek folyni kezdtek az arcomon, és tárcsáztam Dave-et.
-Szia - hüppögtem bele a telefonba.
-Mi történt? - kérdezte fojtott hangon, ami nála a "nagyon idegest" jelenti. Utálja, ha sírok.
-K-ki rúgtak.
-Micsoda? - hallottam teljesen megdöbbent hangját.
-Kirúgtak - ismételtem magam, és nem tudom miért, de kinyomtam a telefont, és őrülten kezdtem rohanni hazafelé. 
Miért tesz keresztbe az élet? Miért nem hagyja hogy egyszer..csak egyszer menjek el oda, ahol az egész gyermekkoromat leéltem..És ugye bár semmire nem emlékszem belőle..